Az egyensúly, ami harmóniát teremt

Párkapcsolatok tekintetében a második téma, de legkevésbé sem másodlagos dolog, az adás és elfogadás egyensúlya. Bert Hellinger három törvényszerűséget határozott meg sokéves kutatása során, amelyek a családállítás alapját képezik. Az egyik ezek közül az adás-elfogadás rendje, ami valójában meghatározza a párkapcsolatok minőségét.

Ez az egyensúly nem statikus állapot, hanem folyamatos lüktetés és körforgás. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy közös lelki folyószámlát, ami akkor igazán értékes, ha nulla az egyenlege. Ha valamelyik irányba többlet keletkezik, akár mínusz, akár plusz, felborul az egyensúly. Ezen a számlán az intimitás, a minőségi idő, a közös tehervállalás, a tisztelet stb. jelenti a valutát.

A házasságban vagy párkapcsolatban a két fél alapvetően egyenlő, vagyis mindketten adhatnak és elfogadhatnak egymás között, míg a szülő-gyermek kapcsolatban teljesen más a dinamika.

De mit is jelent pontosan az adás-elfogadás elve?

Röviden annyit jelent, hogy ha valamit kapunk a másiktól, tudattalan belső kényszert érzünk arra, hogy viszonozzuk azt. Sőt, a lelkiismeret úgy működik, hogy még egy picivel többet is adunk vissza, mint amit kaptunk. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ez a folyamat a tudat szintjén ritkán érzékelhető, ahogy fentebb írtam, ez maga a kapcsolat lüktetése és körforgása.

Egy triviális példa: a férjem gyakran hoz nekem egy csokor virágot, én cserébe rendre készítek neki somlói galuskát, mert ő épp annyira boldog a kedvenc édességétől, mint én a virágtól. Lehet, hogy a somlóit picit több energia elkészíteni, mint beugrani a virágboltba hazafelé, vagyis az az elv is megvalósult, hogy kicsit többet adtam vissza, mint kaptam. És mivel többet adtam vissza, a férjemben tudat alatt megint vágy ébred az adásra, ezért este a finom somlói után mondjuk nem az alvás lesz az elsődleges történés az ágyban, de ezt mindenkinek a saját fantáziájára bízom.

A fogalom megértéséhez az is hozzátartozik, hogy a rosszat is vissza kell adni, de ott éppen fordítva jön létre az egyensúly, abból picit kevesebbet adunk vissza. Itt nem bosszúra, hanem inkább a negatív érzések jelzésére és visszatükrözésére gondolunk, ami nem azonos mértékben vagy bántó módon történik. Az érthetőség kedvéért erre is egy példa: a házassági évfordulóra nem kapok virágot, ezért kifejezem a férjemnek, mennyire megbántott azzal, hogy elfelejtette ezt a jeles napot. Ha a mártír szerepét öltöm magamra, szó nélkül hagyom, és csak belül őrlődöm a figyelmetlenségen, ugyanúgy felborul az egyensúly.

Miért jelent gondot, ha a rosszat nem adjuk vissza? Ha a megbántott fél “szentként” viselkedik és nem ad vissza semmi rosszat, a bűnös fél talán észre sem veszi, de jóvátenni biztosan nem tudja a tettét, és ez gyakran vezethet bűntudathoz, majd feszültséghez és eltávolodáshoz.

Jogosan merül fel a kérdés, ha egyszerűen csak az adok-kapokkal kell pingpongozni egy kapcsolatban, akkor miért annyira nehéz fenntartani az egyensúlyt és a harmóniát?

Itt jön be az előző cikkem témája; nem mindegy, milyen csomaggal érkezünk a házasságba. Ha valaki például anyai minta alapján a mártír szerepében tetszeleg, túl sokat ad, de nem fogad el semmit, vagy nem adja vissza a rosszat, látszólag a „lelkét kiteszi”, mégis diszharmóniát teremt. A túlzott adás nem egyensúlyt, hanem rejtett hierarchiát hoz létre.

Vagy például szintén valami hozott minta alapján egy férfi a lelke mélyén képtelen elköteleződni, ő az adás-elfogadás rendjét tekintve nem akarja a lelkét adósságba keverni (hiszen az a másikhoz köt), így megtagadja az elfogadást. Az elfogadás megtagadása pedig hiábavaló, mivel a párja már adott, ugyan a férfi nem fogadja el, az igény a viszonzásra már akkor is él a nő lelkében.

Vannak egyedi esetek, ahol az adás és elfogadás rendje szerint már eleve nem két egyenlő fél érkezik a kapcsolatba. Ilyen például a testi fogyatékosság vagy tartós egészségkárosodás, az előző házasságból hozott gyermekek, túlságosan különböző anyagi háttér, vagy a túl nagy korkülönbség. Ezekben az esetekben az a fél, aki a „plusz teherrel” érkezett, automatikusan többet kap a párjától. Itt a kiegyenlítődés alapja először is annak az elismerése, hogy én többet kapok tőled emiatt, a másik pedig a szeretetteljes méltányolás, vagyis méltányolom azt, hogy te megteszed ezt értem. Ezzel fenntartható az egyensúly.

Hellinger rövid, de lényegre törő mondatával zárnám az adás-elfogadás a témáját:„A boldogság itt az adás és elfogadás folyamatosan áramló mennyiségétől függ.”