Te mennyit érsz saját magad szemében?

Az önértékelés nagyban befolyásolja, milyen életminőségben élünk. A csecsemők tiszta lappal érkeznek a Földre, még nem rendelkeznek tudatos önértékeléssel, az önmagukról kialakított kép a növekedésük során fejlődik ki. Éppen ezért, gondoljunk bele, mekkora jelentősége van az első éveknek az önbecsülés kialakulásában. A jó hír, hogy az önbecsülés szempontjából legrombolóbb környezetben felnőtt gyerekek önértékelése is fejleszthető, minden ember képes ezen a téren fejlődni.

Virginia Satir családterapeuta úgy szemlélteti az önértékelést, mint egy energiaforrást, amely az életünk fenntartásáért felelős generátort táplálja. Ha szeretjük, megbecsüljük önmagunkat, a generátor felpörög, energiánk növekszik, jó hatásfokkal működik. Ez olyan érzésekkel jár, mint a méltóság, őszinteség, erő, szeretet, realitás. Ezekkel az érzésekkel nézünk szembe az élet kihívásaival, ez a magas önértékelés sajátja.

Ha valaki lebecsüli, utálja vagy korlátozza magát, ez az energia darabokra hullik, ilyenkor olyan érzések dominálnak, mint a félelem, áldozatszerep, tehetetlenség, önvád, önbüntetés. Ezekkel az érzésekkel szolgaian alázatos, esetleg zsarnok szerepben nézünk szembe az élettel, úgy érezzük, mások semmibe vesznek, nem számítunk, visszautasítás és fenyegetettség tarkítja a küzdelmünket. Minél kevésbé becsüljük saját magunkat, annál inkább elvárjuk a környezetünktől, hogy becsüljenek minket, ez több esetben a manipuláció melegágya.

Vishen Lakhiani megfingathatatlan állapotnak nevezi azt a létezési szintet, amikor már nincs szükségünk mások dicséretére, illetve hidegen hagy minket mások rosszindulatú kritikája is. Ugyanis az egészséges önértékelésű ember tisztában van a jó és rossz tulajdonságaival egyaránt, már nincs szüksége mások véleményére saját maga megítélésében. Ez a valódi lelki szabadság.

Az önértékelés és önbecsülés a köztudatban sokszor szélsőségesen van értelmezve, vagyis az önmagunk szeretete önzést jelent, tehát egy mások ellen irányuló érzésként értelmezik. Ezért inkább arra tanították az embereket, másokat kell szeretni önmaguk helyett, mert az önzetlenség, ergo erény. De felmerül a kérdés, ha valaki nem szereti magát, honnan tudná, hogyan kell szeretni másokat?

Az önzés felsőbbrendű érzés, a következő üzenettel: én jobb, értékesebb vagyok nálad. Míg önmagunk szeretete saját értékességünk mellett foglal állást, nem másokat minősít. Sőt! Egészséges önértékeléssel sokkal inkább értékesnek látok másokat is, míg a rossz önértékelés és az önzés sokszor szül irigységet, félelmet vagy rosszindulatot.

Az önértékelés növelésével az emberek egyre kevésbé tesznek olyan dolgokat, amivel lealacsonyítják vagy megalázzák magukat, kevésbé folytatnak önromboló életet a függőségek, rossz szokások által. Nézőpontom szerint nincs is az életnek olyan területe, amire nem hat ki az önértékelés, legyen az munka, barátok, család, párkapcsolat vagy szex.

Két alapvető tény segíthet az önértékelés fejlődésében:

Az ujjlenyomatom és a géntérképem is bizonyítja, hogy megismételhetetlen vagyok: nincs még egy ember a világon, aki pontosan olyan lenne, mint én.

Fizikai vonatkozásban viszont minden emberi lény hasonló, ugyanazok a szervek működtetik a testet, mindenkinek egy orra, két füle és szeme van stb.

Tehát egyszerre vagyok egyedi, és hasonlítok mindenki másokhoz, de az igazság az, hogy minden ember egy individuum, saját életúttal, sorssal és hozott örökséggel. Ha a különbözőséget és a hasonlóságot megértjük, és elfogadjuk, nem lesz rá szükségünk, hogy másokkal összehasonlítva magamat megítéljem vagy büntessem. Ha helyette ezt az energiát az önszeretetünk és az önismeretünk fejlesztésére fordítjuk, óriási lépést teszünk önmagunkért.

Ki szeressen engem, ha nem én magam?

Ki álljon ki mellettem, értem, ha nem én magam?

Ki húzza meg a határaimat, ha nem én magam?

És végül, ki gyógyítsa meg a lelkemet és sebeimet, ha nem én magam?

És még egy fontos dolog; ahogy fent említettem, a gyermekek a felnőttek által tanulják meg magukat értékelni vagy alulértékelni. Hogyan taníthatnánk olyasmit a gyermekeinknek, amit mi magunk sem tudunk? Biztos vagyok benne, ha a gyermekeket megkérdeznénk, azt szeretnék, hogy az anyukájuk és az apukájuk szeresse és becsülje önmagát is. A példamutatás ebben is fontos, mert az önszeretet nem önzés, hanem egy ajándék a szeretteink számára.

Szakirodalom:
Virginia Satir: A család együttélésének művészete
Vishen Lakhiani: A csodálatos elme kódja